A Szabédi-napok záróakkordjaként került sor a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban arra a kerekasztal megbeszélésre, amelyen az erdélyi közgyűjtemények sorsáról tárgyaltak a résztvevők. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke előadásában az állami és a magántulajdonban lévő közgyűjtemények fenntartásának és működtetésének legfontosabb kérdéseit taglalta. A Belső-Erdélyben és Partiumban lévő állami közgyűjteményeknél rendkívül kevés a magyar szakember. Székelyföldön sem jobb a helyzet. Ott kevés a minősített szakember. Közismert a torockói példa. A néprajzi múzeum megüresedett igazgatói állására kiírt versenyvizsgát - a helyi önkormányzat döntése alapján - nem a fiatal angol-magyar-néprajz szakos tanár, hanem az intézmény takarítónője nyerte meg. Az idők során felbecsülhetetlen értékek vesznek el. Tönkremennek az értékes régi bútorok, szőttesek, úri hímzések, műalkotások. Pozsony szerint a magángyűjtemények sorsa sem rendezett. Mind az egyesületi, mind a magánszemélyek tulajdonában lévő gyűjtemények javarésze nincs szakszerűen feldolgozva, nem megfelelő a tárgyak tárolása, restaurálása. A kolozsvári Szabédi-ház vezetője, Ábrahám Iza az 1996 óta EMKE-tulajdonban lévő gyűjtemény hosszú távú fejlesztési tervét ismertette. Lukács Mária, a gyergyószentmiklósi múzeum igazgatója a helyi hivatalos szervek nemtörődömségéről beszélt, amelynek következtében például a város legrégebbi, párszáz éves faházát egyszerűen felaprították, és elhasználták tűzifának. Pozitív példák is elhangzottak. Székelyhídon például az önkormányzat és az Illyés Közalapítvány támogatásával sikeresen működik Wilhelm Sándor halász-vadász múzeuma, Tötszegi Tekla pedig a mérai tájház eredményes és sokrétű tevékenységét ismertette. /Németh Júlia: Csomagolom csöndesen a ládám... Közösen a közgyűjteményekről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./ Jakobovits Miklós festőművész előadásában kifejtette, hogy a Barabás Miklós Céh vezetését inkább mint muzeológus, mint az erdélyi magyar műkincsek ismerője vállalta el. Levelekkel s a cikkek egész sorával hívta fel a különböző felekezetek püspökeinek figyelmét, hogy a felekezetükhöz tartozó művészek életművére éberebben vigyázzanak, valamint az RMDSZ vezetőket, hogy ez a tevékenység az EMKE egyik legnyomatékosabb aktivitása lenne. Sehonnan nem jött válasz, s az elmúlt 13 év alatt a nagybányai, a kolozsvári művészeti remekművek nagyrésze külföldre került, élelmes műkereskedők, gyűjtők és történészek révén. Nagy Albert, Fülöp Antal Andor, Gy. Szabó Béla, Nagy Imre egységes múzeumát már nehéz lenne megszervezni a szétszóródás miatt. Pozitív példákat is felhozott: Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője és Szabó Árpád unitárius püspök sokat tett a Nagy Albert hagyatékért, Czirják Árpád kanonok a Szervátiusz, a Ferenczi házaspár és Gy. Szabó Béla életművéért. Létre kell hozni Kolozsváron azokat az emlékházakat, múzeumokat, ahol Mohy Sándor, Szolnay Sándor, Benczédi Sándor, Nagy Imre, Kós András, Nagy Albert alkotott. /Jakobovits Miklós: Gondolatok a képzőművészeti emlékszobákról emlékházakról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./
